
A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. ma elsősorban erdővel, nádasokkal, holtágakkal, gyepekkel borított rendkívül különleges Duna ártéri területeken őrzi, javítja és mutatja be az Európa szerte méltán híres gemenci gímszarvast. A 19. és 20. századi folyószabályozások előtt nagy területeket borítottak ilyen jellegű vizes élőhelyek, mára azonban a folyók „kordában tartásával", a kapcsolódó munkák eredményeként nagyon megfogyatkoztak ezek a területek, az ilyen jellegű vizes élőhelyek beszűkültek. Európában az egyik legnagyobb, összefüggően megmaradt ártéri terület Gemenc, mely számos természeti ritkaságot rejt, egyedi növény- és állatvilágát mind a szakértők, mind a természetkedvelő laikusok elismerik, értékei messze földön híresek.
Az itt élő gímállomány megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amit az ismertetett világrekord trófeák, a különleges élőhely, és az ebben rejlő jövőbeni lehetőségek egyértelműen bizonyítanak. A Gemencen dolgozó szakemberek ennek a kiemelkedő és szimbolikus vadfajnak a szakszerű és elhivatott kezelésével bel- és külföldön egyaránt bizonyították, hogy az itteni egyedi adottságok csúcsteljesítményre képesek. Fontos, hogy biztosítsuk ennek a kiemelt természeti értéknek az eredeti élőhelyén történő jövőbeni megőrzését, és minél szélesebb körben történő megismerését. A vadászok mellett ma már a turisták, természetfotósok, festők is gyakran rácsodálkoznak a gemenci gímszarvasra, élőhelyére, a bikák agancsára, a szarvasbőgésre, és az itt dolgozó szakemberek elhivatottságára.
A gemenci gímszarvas, annak génállománya nemzeti érték, természeti kincs, melyet jól bizonyítanak a világranglistán szereplő trófeák. Az elmúlt évtizedek alatt a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. elhivatott munkájának eredményeképpen a világban sok helyre vitték szakemberek, látogatók, érdeklődök a gemenci gímszarvas hírét.
Az értéktárba kerüléssel további távlatok nyílhatnak meg ebből a szempontból, tovább erősödhetnének a megye és hazánk gazdasági és turisztikai lehetőségei.
Gemenci gímszarvas (Cervus)
A sokáig világrekord szarvast, ebből a populációból lőtték, ezért olyan értéket képvisel a gemenci gím, amit feltétlenül javasolható felvételre a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba, illetőleg ezt követően a Magyar Nemzeti Értéktárba.