
„Molnár református lelkész, Dunavecse, pénzt szombaton táviratilag feladtam, jöhetnek mentőkocsival, drótválaszt várok, Bokor."
Ezt a táviratot 1945. szeptember 20-án adták fel Budapesten, de csak szeptember 22-én érkezett meg rendeltetési helyére. A Magyar Tudományos Akadémia titkárságáról küldték, és egy olyan ember megsegítéséről adott hírt, aki már 1944 tavasza - a budapesti bombázások megindulása - óta Dunavecsén élt. Vikár Bélának hívták.
Miután budapesti, Hold utcai lakását bombatalálat érte, mindene - ruhái, könyvei, képei, műemlékei - odaveszett. Egy nagy táskával indult útnak Dunavecsére. Korábban is járt már a faluban. 1936-tól évente egyszer itt töltött egy-két hetet. Nővérénél, özvegy Fazekas Károlyné Vikár Katalinnál nyaralt, de itt lakott unokaöccse, Vikár Gyula is, aki gazdasági jegyző volt.
1944-ben már csak szeretett nővére, Tinka néni élt a faluban özvegy Daum Jánosnéval, Fáni nénivel, a szintén Somogyból származó lakótárssal. Vikár élete utolsó másfél évét - az oly sok tudományos sikert megélt akadémikus - nagy szegénységben élte le a Vándor 4. szám alatti nádtetős, két szoba-konyhás épületben.
Ősztől döntő szakaszához érkezett a második világháború. Harctérré vált Dunavecse környéke is. Vikár, akinek már hónapok óta nem küldték a nyugdíját, egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került. Néhány hónapon át Dunavecse község pénztára kölcsönzött számára pénzt, majd később Tinka néni néhány száz pengős betétjéből éltek. Bokor Imre, a La Fontaine Társaság igazgatója is küldött egyszer-egyszer kisebb-nagyobb összeget, és néhány községbeli is segítette, köztük Molnár Lajos lelkész, aki haláláig képviselte ügyeit. A szánalmas körülmények között sem csökkent alkotókedve. Folyton írt. Amíg tudott, minden délután sétálgatott a Duna-parton, vagy a falu főutcáján. Idősebb Vecseiek ma is tudják azt a helyet, ahol egy padon gyakran múlatta idejét. Nagy tervei voltak. Régóta várta az Akadémia segítségét, hogy mielőbb felépülve újra dolgozzon, részt vehessen az új társadalom tudományos életében.
Halála előtt néhány nappal megérkezett egy kisebb segély, de már késő volt. Nem tudtak segíteni az éhező, betegségtől legyengült öreg tudáson. A már említett Molnár Lajos lelkész naplójába lejegyezte Vikár Béla utolsó napjának eseményeit. „Szeptember 22-én jókedvűen ébredt. Fáni nénit kérte, hogy énekeljen neki. Népdalt, somogyi dalt szeretett volna hallani. Délután 2 óra felé kiment sétálni még egy kicsit, majd visszatérve örök álomra hajtotta fejét."
Kalevala Nap – Vikár Béla hagyomány
Szeptember 24-én temették el a dunavecsei sírkertben, majd három évvel később a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba. A Magyar Tudományos Akadémia később márvány emléket emelt sírja fölé. Dunavecse lakossága azóta is méltón ápolja a nagy humanista tudós emlékét. A könyvtár és a művelődési ház az ő nevét viseli. A régi Vándor utca megkapta Vikár Béla nevét, egykori lakóházát emléktáblával jelölték meg. Eskulits Tamás szobrászművész bronzba öntött alkotását a művelődési ház előtt állították fel. A helyi múzeumban Dunavecse állandó kiállítással tiszteleg Vikár Béla emléke előtt.
KALEVALA –nap
1997-ben kereste meg az akkori vezetés Hetes község polgármesterét abból a célból, hogy a két település kulturális kapcsolatot építsen ki. Közös pont Vikár Béla volt. 1998-ban emlékeztek meg a Vecseiek először a Kalevaláról. Természetesen, azóta is (Immár 17 éve) minden rendezvényen részt vesz Hetes község delegációja, a Finn Nagykövetség képviselője, a Vikár család tagjai. A Finnagora (Finn kulturális, tudományos és gazdasági központ) jóvoltából minden évben finn művészek képeiből rendeznek kiállítást. A rendezvényeken előadóként megfordult már többek között Vikár András, OUTI KARANKO-PAPP asszony, a budapesti ELTE finn professzora, Koppányi Miklós építészmérnök, a Magyar Finn Társaság alelnöke, BUI VIET HOA asszony, a Kalevala műfordítója, vagy Hernádi Réka, aki a Joulupukkirol beszélt. Ő az, aki hivatalosan a Mikulás tolmácsa minden évben, és elkíséri őt magyarországi útja során. Az előadásokat a Hetes községből érkező zeneiskolás diákok műsora követi, illetve a helyi néptánccsoport fellépése. Megtanulták a Finnek Himnuszát, és a helyi Vikár Béla Női Kar illetve a Kék Duna Népdalkör vezényletével énekelik az ünnepség kezdetekor. Érdekes és különleges ünnepség ez a hagyományokat tisztelő Vecseiek életében.