Elnöki köszöntő

 

Minden településnek, közösségnek vannak megőrzésre méltó értékei, kiemelkedő teljesítményei. Ezek felismerése, gondozása és továbbörökítése a lényege és mozgatórugója a hungarikum mozgalomnak. Az átfogó értékmentő munkának mára a közösségformáló és -összetartó, identitáserősítő hatása is megmutatkozott.

 

A Magyar Országgyűlés 2012. április 2-án alkotta meg a 2012. évi XXX. törvényt a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról, amely megteremtette a nagyszabású munka törvényi kereteit.

Az alulról építkező rendszerben a háromlépcsős nemzeti értékpiramis csúcsán a hungarikumok állnak, a középső szintet a kiemelkedő nemzeti értékek, míg az alapot a helyi értéktárak nemzeti értékei képviselik. Ezek tartják nyilván a szűkebb közösség, egy település, tájegység, megye számára fontos értékeket.

Vannak tehát nemzeti értékeink, kiemelkedő nemzeti értékeink, és hungarikumaink. Ez utóbbi olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó nemzeti érték, amely belföldön és külföldön egyaránt bizonyítja a magyar nemzeti örökséghez történő tartozást, amely jellemző tulajdonságaival, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét képviseli. Ezeknek az értékeknek a jelentősége azért is felbecsülhetetlen, mert erősítik nemzeti öntudatunkat, a magyarság egyetemes összetartozását, eközben társadalmi-gazdasági átalakulást generálnak és erősítik hazánk pozitív megítélését.

A nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriái a következők: agrár- és élelmiszergazdaság, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, turizmus és vendéglátás, természeti környezet és épített környezet.

Ezen honlap a Bács-Kiskun megyei kötődésű nemzeti értékeket mutatja be. Szerepelnek rajta a megyében fellelhető, illetve a megyéhez köthető hungarikumok, kiemelkedő nemzeti értékek, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba, valamint a megyében lévő települési értéktárakba felvett értékek. Elénk tárja azt a hihetetlen gazdagságot és sokszínűséget, amely körülvesz bennünket itt, a Duna-Tisza közén. Vannak közöttük nagyszerű hagyományok, amelyek összekötnek őseinkkel, építészeti remekművek, amelyek nemzedékek óta szerves részei lakókörnyezetünknek, életművek, amelyeknek példája, üzenete ma is hat ránk, találmányok, amelyek a múltban gyökerezve hatnak jövőnkre… Mindezek megszokott részei mindennapjainknak, létüket sokszor természetesnek, magától értetődőnek vesszük. Pedig érdemes újra és újra, gyermeki örömmel rájuk csodálkozni! Ezen honlap erre szeretné felhívni a figyelmet. Segítséget nyújtva és további lendületet adva további értékek felismeréséhez és oltalmához.

Rideg László
a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke

A bizottságról

A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tevékenysége

Bács-Kiskun megyében 2019. december 11. napjáig 54 olyan megyei település van, ahol a javaslatban szereplő megyei értékek fellelhetők (de egyes javaslatok több települést is érintenek – pl. Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció, gemenci gímszarvas, Alföldi Kéktúra Bács-Kiskun megyei szakasza).

2019. december 11-ig a Bizottság összesen 250 értéket vett fel a megyei értéktárba.

A célunk az, hogy minél több települési önkormányzat fedezze fel a települési, megyei értéktárban rejlő lehetőségeket.

A megyei önkormányzat 10 szakmai szervezettel, intézménnyel kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy ezek a szervezetek szakvéleményükkel segítsék a megyei értéktár bizottság munkáját.

A bizottságról

Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tagjai

Elnök: Szántó István
Alelnök: dr. Balogh László
Lenkei Róbert
Vörösmarty Attila
Alter Róbert
Hornyák Józsefné

Javaslattételi Űrlap

Javaslattételi Ürlap letöltése



Kapcsolat

Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság
Cím: 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.

Telefon: +36 76 513 - 813

e-mail: banko.agnes@bacskiskun.hu



megyei kötődésű
hungarikumok
kiemelt nemzeti értékek

Linkek

 

Tiszakécske-Kerekdomb a Tisza magyarországi szakasz középső részének jobb partján, Bács-Kiskun megye Észak-keleti sarkában található település, közvetlenül határos Északon Pest, Keleten Jász-Nagykun-Szolnok megyével. A megye- és kistérség székhelynek is számító Kecskeméttől közúton 32 km távolságra van, az M5-ös autópálya kecskeméti lehajtójától személygépjárművel 28 és 30 perc alatt kényelmesen megközelíthető. Vasútvonallal Szolnok – Kecskemét vonattal átszállás nélkül lehet Kerekdombra eljutni és Szolnoktól 35 km távolságra helyezkedik el.

Kerekdomb közigazgatásilag Tiszakécskéhez tartozik. Kerekdomb határától 1200 méterre folyik a Tisza, Tiszakécskén és Tiszaugon csónak és kishajó kikötő van. A fürdőhöz tartozó kemping egyszerű, csendes és a nagy zöldterületével igazi természetes környezetet biztosít a kempingezni vágyóknak.

A településhez tartozó Kerekdomb jelentőségét az itt található víz adja, mely ásványvíz és gyógyvízminősítéssel is rendelkezik. A kerekdombi ásványvíz az ország első palackozott ásványvizei között volt a 70-es években. Az évtizedek óta működő Kerekdombi termálfürdő gyógymedencéi ugyanolyan összetételű, de különböző hőfokú termálvízzel vannak megtöltve. A kutakból feltörő víz hőmérséklete 62 °C, a víz minősítése alkálihidrogénkarbonátos hévíz. A fürdő vize elsődlegesen a mozgásszervi és kopásos (degeneratív) ízületi betegségekben szenvedők számára kedvező. Kiváló lazító, fájdalomcsillapító hatása miatt megkönnyíti az ízületek kimozgatását és a vizenyők eltávolítását. Ezen túl felhasználása több célra is alkalmas: gyulladáscsökkentő hatású, kismedencei gyulladások, nőgyógyászati és urológiai betegségben szenvedők gyógyulásában nyújt kitűnő segítséget. Csont és ízületi műtétek után az eredeti funkciók helyreállítása céljából is kiváló javallatnak minősül. A vizek hőmérséklete elsősorban a vérkeringésre hat, vérnyomáscsökkentő hatású.

A fürdő szolgáltatásai közé tartozik a 2 db termál gyógymedence, az úszómedence, a két részből álló gyermekmedence (ovis pancsoló és gyermek kalandmedence) és a kagyló alakú élménymedence. Ennek az egyedi és meghatározó látványeleme a medence közepén kagylógyöngyöt imitáló ponyvafedés, melyet színes fénnyel van megvilágítva. Itt még kényezteti a vendégeket a pezsgőpadok, a pezsgőágyak, a buzgárok és a dögönyözők. A szaunaházban helyezkedik el a finn és aromaszauna, az infra szauna, a sókamra, a különféle masszírozók, a szolárium, a wellnessbár, a hideg vizes csobbanó medencék és egy nagyméretű pezsgőmedence. Egyedi termékünk a kuriózumként szolgáló önálló rönkszauna, ami fával fűthető, belső elrendezésében körben futó padokkal. A befogadó képessége 45-50 fő.

A fürdőben elkülönülten, de egymásra épülve jelennek meg az egyes funkciók lehetővé téve, hogy a kisgyermekes családok és természetesen a nagyszülők az unokáikkal egymás mellett tölthessék kellemesen az időt. A gyermekbarát szolgáltatás az ovis medence kedves élményeleme az árnyékban elhelyezett vizisün és az elefántcsúszda. A gyermek kalandmedencében található a tető alatti galérián induló vizes csúszda és az állandó vízfolyású rámpacsúszda. A légkondicionált gyerek játszószoba a praktikusan kialakított pelenkázóval is a pihenni vágyók kényelmét szolgálja. A kültéri fajátékokkal kialakított füves játszótér mászókával és sokféle hintával várja a gyerekeket.

Itt található az ország legnagyobb Kneipp-ligete, ahol a száraz ösvény 140 méter hosszú a legkülönfélébb járófelületekkel. A vizes része is különböző járófelülettel kialakított terápiás közlekedő medencékben a végtagok reflexológiai és hőmérsékleti ingerlésére hideg-melegvizes taposók, hideg-melegvizes karmedencék használatára van lehetőség. A séta levezetéseként a párakapukon áthaladva lehet a nyári kánikulát kellemesebbé tenni. A Kneipp-ligetet a botanikus fűszerpark szegélyezi, melyben igen sok fűszer- és gyógynövénnyel a kitáblázott ismertetőkön keresztül ismerkedhet a vendég. Itt helyezkedik el még a szabadtéri fittness park, melyben a legkülönfélébb eszközök találhatók: karizom erősítő, függeszkedő, kültéri masszázs, derékmozgató, lovagló, elliptikus sétáló, hasizompad és lábizom-erősítő. A fürdő hátsó részén található a multifunkciós homokos labdajáték pálya, a kosárlabda pálya és a hálóval elkerített szabadtéri teniszpálya, ami izületbarát burkolattal ellátott.

Két helyen is hódolhatnak az étkezés élvezetének: a hagyományos magyar konyha ízeit felsorakoztató ételeket ajánló étteremnél és a páratlan gasztronómiai élményeket kínáló látványkonyhánál, ahol modern és reform ízekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Kerekdombi Termálfürdő

A nemzeti érték fellelhetőségének helye
Tiszakécske-Kerekdomb, Kerekdomb 1.
Kategória
turizmus és vendéglátás
Értéktár
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Web
Források
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

A klasszikus gyógyturizmus visszaszorulóban van a wellness terjedő trendjéhez képest, így közérzetjavító és egyéb szolgáltatások kiépítésével, a rekreáció és pihenés iránti igénnyel rendelkező célcsoportok is vonzhatók a termálfürdőkbe. A természetes gyógyászat, az egészséges életmód és az ezzel járó életszemlélet, a jó fizikai erőnlét, a jó kondíció megőrzése, a betegségek megelőzése iránti igény az egész világon növekszik. A vendégkör bővülésében az európai átlagéletkor növekedése, az aktív nyugdíjas kor kitolódása jelentős szerepet játszik. A Kerekdombi Termálfürdő el kívánja kerülni a zsúfoltságot, ezért a nyugodt, csendes környezet megőrzésére és a zöldterületek megtartására és bővítésére koncentrál. Az egészségtudatos életmód erősítése érdekében új és kellemes szolgáltatásokkal lehet mozgásra ösztönözni a vendégeket. Az egészségturizmus hazai fogyasztóinak jelentős része a betegségeinek megelőzésére illetve egészségének megőrzése céljából veszi igénybe a szolgáltatásokat. A Kerekdombi Termálfürdő a gyógyítás, gyógyvíz kúra mellett kikapcsolódást, a fáradtság és feszültség feloldását, a testi-lelki teljesítőképesség helyreállítását és az életmód váltás iránti igény felébresztését célozza meg új arculatával. A klasszikus gyógyturizmust itt a pihenés, a kikapcsolódás, a gyógyulni vágyók testi-lelki megújulásának, és az ehhez kapcsolódó egészséges életmód gyakorlásának, az egészség megőrzésére irányuló tevékenységek, szolgáltatások lehetőségei bővítik. A fürdő arculatában hangsúlyos és egyedi elemként jelenik meg az aktív életmódra, mozgásra ösztönzés, a fizikai aktivitás iránti igény felkeltése, mint a gyógyulás, illetve rehabilitáció és egészségmegőrzés része. A fizikai aktivitás megelőzheti a kardiovaszkuláris eseményeket és jó befolyásoló hatással bír a rizikótényezőkre. A rendszeres fizikai aktivitás jó hatással bír a mentális egészségre. A klasszikus gyógymedencék mellett olyan szolgáltatásokkal egészült ki, mely méltán teszi a Kerekdombi Termálfürdőt országos és nemzetközi hírűvé.

 

Kapcsolódó értékek

Tiszakécske
turizmus és vendéglátás
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Szank
Turizmus és vendéglátás
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Lajosmizse
turizmus és vendéglátás
Bács-Kiskun Megyei Értéktár, Települési Értéktár
Kerekegyháza
turizmus és vendéglátás
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Kunszállás
turizmus és vendéglátás
Bács-Kiskun Megyei Értéktár