Kovács Miklós tiszakécskei kékfestõ mester egy közel másfél évszázada folyamatosan mûködõ, szûkebb és tágabb környezetében egyaránt széleskörû elismertségnek örvendõ kékfestõ dinasztia tagja. Dédapja Kovács Miklós a 19. század második felében kékfestõ üzemet, szeszfõzdét és keményítõgyárat mûködtetett Kecskeméten. Ennek az idõszaknak az emlékét õrzi Kecskeméten a Festõ utca elnevezése. A dédapa gyermekei közül (1878-tól) négy fiú választotta a kékfestõ mesterséget, köztük Kovács Miklós, a nagyapa, aki 1900 körül Kiskunfélegyházán telepedett le. Az õ fiai közül Károly és Miklós lett kékfestõ, õk az 1920-as években a budapesti Lajos utcában voltak kékfestõ legények. (itt, az egykori Goldberger gyár megmaradt épületében található ma a Textilmúzeum.) Miklós egy ideig édesapja mellett, a kiskunfélegyházi mûhelyben dolgozott. Önálló iparengedélyét 1927-ben kapta meg. Ugyanebben az évben megházasodott, és Újkécskén telepedett le. Ebben az idõben sem Ókécskén, sem Újkécskén nem volt kelmefestõ. A kécskei és alpári piacokon korábban is rendszeresen árusított. Hamarosan saját házat és folyamatosan fejlesztett mûhelyt épített, majd rõfös üzletet is nyitott. Az Újkécskei Ipartestület alelnöke volt. Iparengedélyét a Rákosi-idõkben sem szüneteltette, bár 1948-tól az önálló munkát egy ideig abba kellett hagynia, az üzletet pedig államosították. Haláláig, 1975-ig folytatta a mesterséget Tiszakécskén.

A kiállításon látható darabok mestere, Kovács Miklós 1928-ban született Újkécskén. A mesterség és a hagyományok világa már gyermekkorában megérintette. „Itt nõttem föl, a kékfestõmûhely, a rõfösüzlet, a piacok, vásárok világában, iparosok, kereskedõk körében. Családom révén gyermekkoromban megismertem Újkécske szinte minden mesteremberét, s a vásárokon más falvak, városok jeles mestereit is. Belenõttem a szakmába, amit tudtam, segítettem mûhelyben, s büszke voltam, ha egyre többet bíztak rám.” 1946-ban gépésztechnikus végzettséget szerzett, dolgozott villanyszerelõként, diákkorában nyaranként a kécskei Permetezõgyárban, 1951-ben ugyanitt átmenetileg fõállásban is. 1947-ben kékfestõ segéd, 1948-ban textil-kereskedõ segédként szabadult. Az ötvenes években Kiskunfélegyházán mûszaki tisztviselõ, majd Budapesten a Magyar Pamutipar óbudai gyáregységében TMK-s (karbantartó), 1956-tól édesapjával együtt önálló kékfestõ iparosok Tiszakécskén. 1962-ben tett mestervizsgát, 1975-ig édesapjával együtt dolgozott. 1976-ban Népi Iparmûvész, 1985-ben Népmûvészet Mestere címet kapott.

A KOVÁCS CSALÁD – A MESTERSÉG DÍCSÉRETE ÉS HAGYOMÁNYOK TISZTELETE

„A század haladt, azonban a munka süllyedt.” Németh Lászlónak ez a mondata olvasható A kécskei kékfestõ család címû, Tajti Erzsébet tollából 2009-ben megjelent könyv ajánlásában. Kovács Miklós és családjának munkássága, termékei a 20. és a 21. század világában a kétkezi munka és a szellemi örökség, a hagyomány és megújulás, a rohanó világ gyorsan múló tömegcikkein felülemelkedõ, értékteremtõ tárgyalkotás dicsérete.
Kovács Miklós 1960-ban házasodott, felesége Kovács Miklósné Szabó Margit, nyugdíjazásáig gyógyszerészként dolgozott, de a kékfestõ mesterséget õ is elsajátította és a családi vállalkozásban addig is besegített. 1982-ben Népi Iparmûvész címet kapott. Családi házukat úgy tervezték és építették, hogy a telken elférjen a mûhely is, így a lakás és a munkahely célszerûen közel van egymáshoz. Kovács Miklósné a hagyományos dúcokkal, kézi mintázással készült lakástextilek, terítõk szakértõje, tervezõje és készítõje. Két lányuk, Gabriella és Mária nagyszülõk és a szülõk mellett ismerkedtek meg a kékfestõ mesterséggel. Mindketten vegyipari szakközépiskolát végeztek és kitanulták a kékfestést. Gabriella elõbb a Népmûvészet Ifjú mestere, majd 1984-tõl Népi Iparmûvész címet kapott. Õ kezdte a késztermékek varrását és árusítását. Férje, Hoffmann Gábor is elsajátította a mesterséget. Mária 1989-ben nyerte el a Népi Iparmûvész címet. Férje Panák Ferenc Tiszakécskén, az apósánál ismerte meg a szakma fortélyait, majd Budapesten rendezte be kékfestõ mûhelyét. Mária vezetésével Szentendrén népmûvészeti üzlet mûködik, amelyben kékfestõ termékeket, készruhákat árusítanak.

Az elmúlt évtizedekben számos kiállításon vettek részt, díjakat, kitüntetéseket kaptak, a szakmai körök és a közönség szeretetét, megbecsülését egyaránt elnyerték. Kovács Miklós a közelmúltban a Parlamentben megrendezett Hungaricumok címû sorozat egyik résztvevõje volt.
A Katona József Múzeum gyûjteményébe a kékfestõ mesterséghez köthetõ 19-20. századi darabok szerves kiegészítéseként a közelmúltban Kovács Miklós mûhelyében használt tradicionális mintakészlet õrzõ formák, kézi és gépi nyomódúcok, méteráruk és késztermékek kerültek. A múzeumban õrzött tárgyak helytörténeti és néprajzi tudományos értékén túlmenõen fontos az az értékrendet, amelyrõl ezek a múltbéli darabok a jelennek és jövõnek is szólnak.

Kovács Miklós és családja esetében az az üzenetük, hogy tisztes munkával a kézmûvesség legmagasabb szintjére lehet eljutni, és a mesterség mûvészévé lehet válni. Példa arra, hogy a szorgalmas munkából tisztességesen meg lehet élni, hogy egykor apáról fiúra öröklõdött a mesterség tudománya: és példa arra is, hogy mennyire fontos volt a család, amelyben a felnövekvõ generáció munka, erkölcs és életvitel szempontjából egyaránt példákat, biztos fogódzókat kapott.