



Gergely Ramóna Edit, aki a Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész 25 éve (9 éves kora óta) végzi vesszőfonó tevékenységét.
Tudásának átadását fontosnak tartja, ezért kézműves táborok munkájában vesz részt, valamint az 2018 nyarától saját tábort is szervez (2018-ban, a 2 alkalommal is megszervezésre kerülő táborban 22 gyermek vett részt).
Közel 10 éve, hogy iskolai, óvodai, valamint felnőttek számára szervezett foglalkozásokon oktatja a kosárfonás technikáját.
Alkotó munkájában olyan egyedi értékeket őriz és fejleszt tovább, mint az erdélyi gyökerű „húzott” vesszőfonási technika (amelynek sajátossága, hogy nem fonva, hanem több szál együttes hajtásával alakítja a formát, méretet a vesszőből készült használati tárgyakon. Erdélyben ezzel a technikával készült a kosárfonás hajnalán – kb. 100 évvel ezelőtt – a gazdasági kosártól a kenyeresig minden vesszőből készült használati eszköz) valamint a „hímzett üveg”, amely az egész Kárpát-medencében kifejezetten csak Tiszaalpárra jellemző – többgenerációs – érték. Jellemzője, hogy a szövés mintakincsére, valamint technikájára hagyatkozva készül „nyúlvesszőből” a vesszővel bevont üveg.
Gergely Ramóna Edit népi kézműves, kosárfonó munkássága
https://www.facebook.com/gergelygarabo
http://www.tiszaalpar.hu/dokumentumok/dokumentumtar/1-telepules/hirmondo/2018/2018-07.pdf
http://www.tiszaalpar.hu/dokumentumok/dokumentumtar/1-telepules/hirmondo/2018/2018-08.pdf
http://www.tiszaalpar.hu/dokumentumok/dokumentumtar/1-telepules/hirmondo/2018/2018-09.pdf
Gergely Ramóna Edit két tájegység, erdélyi szülőfaluja (Siménfalva), valamint választott lakóhelye (Tiszaalpár) kosárfonó hagyományait ötvözi alkotó munkájában.
A Kárpát-medence kézművességében rejlő – határok nélküli – értékeit mutatja fel hagyomány- és értékmentő tevékenységében.
Családja mindkét ágának több generációra (több mint 100 évre, a dédszülőkre) visszanyúló mesterségét őrzi és viszi tovább, amely feltétlen megbecsülést érdemlő, ma már nagyon ritkán felbukkanó drágakő megcsillanásaként kezelendő jelenség.
Tehetséges, fiatal értékmentő kézművesként ízléses és egyedi formavilágú alkotásaival, mestersége iránti őszinte elkötelezettségével hírnevet hozott településének, megyéjének.