A keceli viselettel kapcsolatban a Kecel monográfia készítésének idejében csak szájhagyomány útján és Travnik Mariska huszadik század eleji embereket ábrázoló fényképeiről sikerült adatokat gyűjteni. Az élő népviselet és a hozzá kialakult öltözködési, viselési szokások 1960-ra fokozatosan megszűntek, csak a legidősebbek körében éltek még (1978-80). A „bűszoknyából” „kivetkőztek" a lányok, asszonyok, a viselet ma már nem tölti be korábbi szerepét. Csak a feléledő népdalkörök, tánccsoportok, hagyományőrző asszonykórusok öltik magukra a sublótok mélyéről előkerült „brüssvirágos (plüssbársonyvirágos atlaszselyem), pucokselymes, maszatos, bácskai rózsás” brokát, bársony anyagból varrott hajdani öltözetet.
Anyagi, szellemi kultúrában kimutathatók Kecel kapcsolatai a Kalocsai Sárközhöz, a Bácskához és a Kiskunsághoz. Ezek a hatások fellelhetők a Kecelen kialakult paraszt polgári viseletben is. A keceliek gyakran jártak Bácska piacaira, üzleteibe a csak ott kapható szép anyagokért. Ezeket a drága textíliákat a jobb módúak vásárolták leginkább, de sok lány egész nyáron dolgozott a mentatelepen, hogy egy „őtöző” ruhára való anyagot meg tudjon venni.
Szoknya:
A felsőruha szoknyájának eleinte 8-9 szél, utóbb már csak 3-4 szél anyagot vettek. Egy féllábszárig érő átlagos mérethez megközelítőleg 5-6 méter anyag kellett (1 szél kb. 80 cm, ezt 3-4x kb. 90 cm hosszúságban = 360 cm, a felső hosszú ujjú blúz 110 cm = 4,7 méter, meg a kötény, amely általában egy szél volt). Az anyagot 4-5 ujjnyi széles gallérba varrták be, beráncolva; ez volt a „gurulós szoknya”. Szabása nem volt, a széleket varrták egymás mellé. A derekán kb. 30-40 centi hasítéka van, elöl (nem középen) a hasíték két oldalán kevesebb ránccal, hogy ne a hasat erősítse.
Kötény:
A hasítékot kötény takarta, amit ugyanabból az anyagból varrtak, hossza általában megegyezett a szoknya hosszával, vagy egy kicsit rövidebb volt. A szoknya alját 20-30 cm szélességben belül bélelték „pléhelés”, hogy a szoknya alja szépen kifelé álljon. A kötény madzagját, kötőjét vagy elöl kötötték meg „lógós madzagra”, vagy hátul a derekukon nagy csokorra. Keceli sajátosság volt a hátul megkötött nagy szalagcsokor. A szoknya alatt változó számú, legalább három fehér, slingelt szélű, keményített alsószoknyát hordtak.
Blúz:
A szoknyához általában ugyanabból az anyagból varrták a blúzt. Öltönynek, ruhának nevezték. Ezek követték leginkább a polgári divatot, míg a szoknyák, kötények maradtak a parasztosabb divatnál. Ingváll, pendely és pruszlik felett hordták. Szabástól függően volt testhezálló, vállas, buggyos ujjú, hosszúaljú blúz. Viselték a szoknyába bekötve vagy kívül hagyva. A blúzfélék elejét és ujját gyakran tűzés – „zámedli” - díszítette. Ezek a tűzések futhattak a blúz elején egészen a vállig vagy csak a mell vonaláig. Középen gombolással csukódott. A kb. kétujjnyi magas nyakba ünnepi alkalmakkor vendégfodrot illesztettek. Voltak galléros változatok is.
Kendő:
Alsó fékető, felső fékető vagy hátrakötő kendő tetején viselték a felső kendőt. Az ünnepi kendő anyaga általában cifra, virágos selyem, „kásmír” bársony volt. Legünnepibb a „bácskai rózsás” és az atlaszselyem alapon plüssbársony virágú „brüssvirágos” kendő volt. Alapszíne általában a ruháéval volt azonos. A felsőkendőt elöl, az áll alatt kötötték meg két bogra, s a kendőbog sarkának mindig szépen felfelé kellett állni. Ez a két csomóra való megkötés annyira keceli jellegzetesség, hogy a neve is „keceli csomó”.
Kecelen is, mint más településeken a legszebben, legünnepélyesebben a vasárnap délelőtti nagymisére illett felöltözni. Ilyenkor a legdrágább anyagokból varrt öltözetbe: selyem-, bársonyviseletbe öltöztek. Általában a sötétebb, ünnepélyesebb tónusú öltözetet viselték. Az idősebb asszonyok gyakran fekete vagy fekete alapon apró mintás anyagokból készült viseletet öltöttek magukra. Úgy, ahogy a nagymisén voltak, máshol nem illett megjelenni, mindig változtattak az öltözéken. A nagy lányok színesebb, világosabb ruhákban vasárnap délután, négyesével, ötösével karonfogva sétáltak, korzóztak a Ligetben. Egyszerre lépve ringatták „brüssvirágos” szoknyáikat.
Keceli viselet
Fehér Zoltán: Két ujja van a ködmönnek, kerek alja van a pöndölnek.
Adatközlő Stenczel Sándorné Kecel, Vasút u.
Varga Józsefné: Liget a XX. század közepén „Erre is emlékezem” 2007
Rideg Ferenc: A kiemelt paraszt I. 84. o. kézirat
Nemes Györgyné: Életem 8. o. ,,Erre is emlékezem” 1998.
Bárth János: Keceli üzenet 12., 13. kép Kalocsa 1990.
Egy közösség tagjainak öltözködése tükre mindennapi életüknek, kifejezője anyagi, társadalmi helyzetüknek, nemüknek, koruknak, egyben megkülönböztetője is más közösségek, települések lakóitól. A régi keceliek életéhez is hozzátartozott a szépség, gazdagság utáni vágyakozás. Aki tehette, gazdagságát fejezte ki vele, aki nem, az álmai megvalósulását látta egy sok munkával összegyűjtött pénzből vásárolt szép ruhában. Az ünnepet jelentette a szép ruha a mindennapi megélhetésért folyatott küzdelemben. A mára megőrzött „bőruhás” öltözetet az asszonykórus tagjai, a néptánc csoport lányai, asszonyai viselik, ezzel is kifejezve a hovatartozásukat, s az öltözködéssel megadva a tiszteletet ünnepeinknek, így gondoskodva arról, hogy a hagyomány tovább éljen.
„Az 1910-es évekre kialakult keceli viselet sajátos paraszt- polgári öltözetet, stílust, ízlést és mentalitást képvisel, amely ilyen formában és minőségben mindenképpen értéket jelent a magyar népviseletek fejlődésének történetében, megismerése és megőrzése mindenképpen szükséges és hasznos lenne mind a kisebb, mind a tágabb közösség számára."