A Sárgamajor Pálmonostorától keletre, a település mai fekvéséhez képest alig néhány kilométerre helyezkedik el. A mûemléki védelem alatt álló épületegyüttest sokan Orczy- majorságként vagy Pallavicini-kúriaként is emlegetik.

A Sárgamajor múltja egészen a XIX. század közepéig, az 1830-as évekig nyúlik vissza. Régészeti leletekkel bizonyítható, hogy a település már a rómaiak idejében és a honfoglalás korában is lakott volt, ám ennek nyomai a 150 évig tartó török hódoltság alatt szinte teljesen eltûntek. Változás akkor következett be, amikor ez a terület számos más kiskunsági birtoktesthez hasonlóan, a törökök kiûzése után az orczi Orczy bárók tulajdonába került. E család nevéhez fûzõdik a község újranépesítése az 1830-as évek körül, ami településtörténeti szempontból is meghatározó. Ekkor telepedtek le ugyanis azok a dohánykertészek, akik haszonbérbe kapott birtokain kerestek megélhetést és hosszútávon itt telepedtek le. Szintén erre az idõszakra tehetõ a kúria felépítése is, ami az ekkor kialakult majorság birtokközpontjaként funkcionált. A majorság létrehozása pedig hozzájárult a paraszti gazdálkodást folytató kis- és középparaszti réteg, illetve a cselédség és a napszámosok letelepedéséhez.

1848-ban a mintegy 6949 katasztrális holdat kitevõ birtokot Stametz-Mayer Henrik bécsi bankár vásárolta meg, akinek csak nagyon rövid ideig birtokolta a területet. 1854 és 1861 között már az ország egyik legnevesebb és legnagyobb földbirtokkal rendelkezõ fõnemesi család, a Pallaviciniek kezébe került. A pálmonostorai terület így a 66.000 katasztrális holdnyi algyõ-mindszenti Pallavicini-uradalom északnyugati részévé vált. Az uradalom hitbizományként mûködött, melynek elsõ ura Pallavicini Alfonz õrgróf lett. Õt fia, Sándor követte az õrgróf 1875-ben bekövetkezett halála után. 1894-tõl a család fokozatosan eladni kényszerült a pálmonostorai birtokból, így 1931-ben már csak 244 katasztrális hold volt a tulajdonában.

1945-ben a kúria épülete sem kerülhette el az államosítást, amiben a termelõszövetkezeti székházat helyezték el. A TSZ 1960 és 1961 között átalakításokat végzett az épületen és lecserélte a teljes tetõszerkezetet, ezután viszont már semmilyen újabb renoválási munkába nem kezdett bele, és hamarosan ki is költözött az épületbõl.

A kúria a XIX. századi kor követelményeinek megfelelõen került megépítésre. Jellegét tekintve L alakú, földszintes épület, melynek szárnyai külsõ oldalai négyszögletesek. Az udvarra nézõ oldalán öt toszkán oszlopon nyugvó L-alakú tornác helyezkedik el. A kúria négyzetes udvarát hatalmas magtárak és istállók veszik körül, amit azért is érdemes hangsúlyozni, mert ez a négyszögletes elrendezés a majorságok kedvelt építészeti megoldása volt, azonban ma már a Duna-Tisza közén csak egyedül itt látható. Az északi oldalon foglaltak helyet a cselédlakások, míg a keleti részen az egykor modern és korszerûen megépített gabonaraktár helyezkedett el. A raktár külön érdekessége, hogy a századfordulón már lifttel mûködtették. A déli oldalon kaptak helyet az istállók, a kúria és a kapu pedig a keleti oldalon található. Közvetlenül a kapu mellett fekszik az alig pár éve felújított kápolna, melynek védõszentjei Assisi Szent Ferenc és Assisi Szent Klára.

A Sárgamajor ma magántulajdonban van. A tulajdonosok – Héjja Béla és Héjja Béláné Kecskeméti Magdolna - 15 éve vásárolták meg az akkor még leromlott állapotú majorságot. Idõvel nemcsak magát a kúria épületét hozták rendbe, de újjáépítették az egykor porig rombolt kápolnát, illetve a melléképületeket is helyre állították. A család ezekben ma baromfitenyésztéssel foglalkozik. A renoválásnál maximálisan törekedtek arra, hogy a majorság megõrizze múltbéli arculatát, egykori pompáját.