

A Vadkerti-tó, „Büdöstó” gyógyhatással is bíró vízéről 1839-ben jelent meg először tudományos vizsgálati anyag, azonban a szikes tavat már az 1780-as években készült katonai térképen is meg lehet találni. Az évszázadok alatt néha kiszáradt az aszályosabb esztendőkben, de jelenleg a fürdő- és horgászhely szebb és gondozottabb, mint valaha.
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik. A tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. A tó vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. A tó mellett feltárt termálvíz hasznosítása a közeljövő feladata.
Az eredetileg szikes jellegű tó vízutánpótlása a Vll/f. jelű csatornából biztosított. Ez a csatorna időszakos vízfolyás, így vízutánpótlásra csak a tavaszi időszakban alkalmas, a tó szükség szerinti párolgási veszteségét a nyári időszakban mélyfúrású kútból biztosítja a város. A vízutánpótlás következtében a tó vizének vizsgálati eredményei „kiédesülési” folyamatot tükröznek.
A tó vize fürdésre kiválóan alkalmas, sekély vize miatt sokan járnak ide kisgyerekekkel, de az úszók is kedvelik, hiszen nem kell messzire begyalogolniuk, amíg mély vizet találnak. Ennek kezdetét egyébként gondosan kihelyezett bólyák jelzik, a fürdőzők biztonságát szakképzett vízimentő felügyeli.
A part egyik oldala nádas: ez a horgászok és a nyugalmat kedvelők világa. A tóban számos halfajta megtalálható, néhány jelentősebb ezek közül: ponty, amur, csuka, süllő, keszeg, kárász, angolna, törpeharcsa.
A tó és környéke páratlan madárfaunával rendelkezik, amit a Kiskunsági Nemzeti Parkot látogató ornitológusok, fotósok előszeretettel vizsgálnak és fotóznak.
A Vadkerti-tó növény-és állatvilágának megismerését szolgálja a tó körül megépített „Tanösvény”, mely egyben a kirándulni, túrázni vágyók egyik kedvelt helye a városban. A tanösvényről megközelíthető kilátóról a tó teljes képe látható.
A főleg nyárfákból álló vegyes erdőben néhány tanya bújik meg - ez a jellemző külterületi településforma itt. A dűlőutakon a tó körül is futható. A másik partszakasz beépített: több száz hétvégi ház és egy tucat különböző ifjúsági tábor található itt, kezdve a faházaktól a téliesíthető, modern épületekig.
Több mint 50 hektáros vízfelület és környezete szolgálja az üdülők, horgászok és vízi sportok kedvelőinek kényelmét. Az 500 férőhelyes, partra nyíló, jól felszerelt kemping szolgáltatásait évente több ezren veszik igénybe.
A környéken lévő éttermekben táj-jellegű, ízletes ételek és a helyben termelt borok kínálatából válogathat a kedves vendég.
Az üdülőszezonban tartott színes rendezvényeket horgászverseny, országos motoros találkozó, bor- és sörfesztivál - több tízezren látogatják.
Vadkerti-tó
A Vadkerti-tó, vagy más néven „Büdöstó” Soltvadkert egyik legfőbb természeti és turisztikai nevezetessége.
A tó vize gyógyhatással bír, mely jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére.
A tó növény és állatvilága (halállománya és madárfaunája) páratlan.
Évente több tízezren látogatják a tavat, így nemcsak a város, de a környék egyik legnagyobb turisztikai attrakciója is egyben.
A tópart infrastruktúrája és ellátottsága jó.
A téli időszakban a tó vize befagy, és ez időjárástól függően több héten át ingyenes korcsolyapályát jelent a helyi és környékbeli lakosságnak, ezáltal a turisztikára jellemző szezonalitás is csökkenthető.
Viszonylag széles célcsoportot vonz a tó: kisgyermekes családok, úszni vágyók, horgászok, kempingezők, táborozók.