A csettegő - mely az őt hajtó motor jellegzetes „csettegő” hangjáról kapta a nevét - Soltvadkerten és környékén elsősorban mezőgazdasági, erdészeti munkákra kifejlesztett és gyártott gép, még ma is fontos szerepet tölt be a környék életében.
A csettegő, az 1960-as évek helyi terméke, mely több gazda és iparos ötletének és a nagy hiánygazdaságnak köszönhető. Mivel az egyéni szőlő- és gyümölcstermelő gazdaságok újból teret nyerhettek, a termelőknek meg kell oldaniuk a munkaeszköz kérdését. Lovat már egyre kevesebben tartottak, azokat is inkább tanyán. Munkagép beszerzésére viszont nem volt lehetőség, ebben az időben magánember traktort nem vehetett.
A munka megkönnyítésére és a költségek csökkentésére szülte a kényszer az első házi készítésű járműveket. Az első csettegők, küllemükben leginkább egy robbanómotor és egy gumikerekű lovas kocsi összeépítésének voltak tekinthetők. Ezek a járművek a rendelkezésre álló alkatrészekből (Soltvadkerten jellemzően terepjárókból) jöttek létre.
Az első csettegőt 1964-ben Lehoczki Ferenc géplakatos (1996-ban Soltvadkertért Kitüntető Oklevelet kapott) tervezte és építtette meg. Ezzel olyan eszközt adott a termelők kezébe, amely sok száz családot segített mezőgazdasági munkájában a 60-as, 70-es, 80-as években.
Soltvadkert - mezőgazdasági település lévén - fejlődésében kulcsszerepet játszott a csettegők jelenléte és helyben történő gyártása. Minden bizonnyal a legtöbbet Kőszegi László kisiparos gyártotta. Egyedül a Kőszegi László által gyártott csettegők rendelkeznek típusbizonyítvánnyal. Abban az időben nem volt egyszerű megszerezni a típusbizonyítványt, de Lászlónak sikerült.
A 60-as évek végére, 70-es évek elejére egyre több kisiparos ráállt a csettegő gyártására. Kőszegi László mellett megemlítendő még Kugelmann Péter, Fogi András, később Győri Zoltán, Kévés Sándor, Várszegi István, Schuller Sándor, de készültek csettegők Kiskőrösön és Kecelen is. A központ azonban mindig Soltvadkert maradt. Természetesen mindnek megvolt a maga különlegessége, minőségi garanciája, így a Lehoczki-féle járműveknél például a motor alá szerelt hangtompító, az eredeti fordulatszám szabályozó megtartása és még sok más „trükk”.
A Kőszegi-féle műhelyben a 70-es évek elejétől havonta 4 készült el, azaz összesen mintegy 350 darab. Ez tekinthető a térség „klasszikus csettegőjének”, hiszen ma is ebből közlekedik az utakon a legtöbb példány.
A konstrukciók, mivel egyedi készítésűek voltak, ezért változatos külleműre készültek, attól függően, hogy milyen részekből állították össze azokat. Ezeket a járműveket akkor még háromszög rendszámmal és igazoló lappal látták el, úgy vehettek részt a közúti forgalomban, de eleinte még gyakran e nélkül is.
A felhasznált MIA és MIB, BL-7 és BL-12 egyhengeres dízel vagy benzines motorokat eredetileg különféle munkaeszközök, pl. szivattyúk, darálók, szalagfűrészek stb. hajtására használták. A csettegők sebessége attól függött, hogy milyen erős motort szereltek bele, de a mai gyors csettegőkkel ellentétben a 70-es évek járművei 20 km/óra sebességgel haladtak terhelés nélkül.
A csettegők egyedi készítésűek voltak és minden ház máshogyan, a maga számára legmegfelelőbb módon készítette el, ám felhasználásuk minden esetben a mezőgazdaság, a szállítás és a borászat köré orientálódott. A soltvadkerti borvidék talán leghasznosabb találmánya volt a csettegő, ami a szállítás mennyiségét és sebességét is nagyban megnövelte. Készültek olyan konstrukciók is, amelyek szállítási feladatokon felül, talajművelésre, permetezésre és más munkákra is használhatóak voltak, sőt szüret idején a szőlőt is ezekkel a járművekkel szállították, különösen Soltvadkert, Kiskőrös környékén. Készültek fix és billenő platós változatok is.
Az egyediségét az is fokozta, hogy minden háztartás a saját otthon talált eszközeiből rakta össze az ő csettegőjét, ami sok esetben teljesen a tulajdonosához volt köthető, mint egy jellegzetes ismertetőjegy. A klasszikus darabok mellett készültek Pannónia motoros, Trabant motoros és mindenféle más változatok is. A konstrukciók kialakításának csak a fantázia és az anyagi lehetőségek szabtak határt.
A csettegő fejlődésében három fő fázis különíthető el.
• A 60-as évek próbálkozó, újító szellemiségű időszaka, amikor a lakosságnak, mind pedig a közlekedési rendőröknek sok fejtörést okozott a találékonyság eme terméke. Az ezt követő szabályozás után Lehoczki mesterrel párhuzamosan többen ráálltak a csettegő, mint önálló jármű „nagyüzemi” gyártására a 70-es 80-as években (pl. Kőszegi László).
• Ezt követően a gazdasági eredmények nyomán csökkent a hagyományos csettegő iránti érdeklődés és ezzel együtt felmerült a speciális járművek igénye (ezt elégíti ki pl. Fogl András). Itt említendő meg, hogy Lehoczki Ferenc kisiparost, a szakmában eltöltött 30 év és a csettegő, mint ötlet megvalósítása miatt 1996-ban díszpolgárrá avatták Soltvadkerten.
• A 90-es évektől a politikai és gazdasági rendszer átalakulásával lehetőség nyílt az újabb technika beszerzésére. Aki manapság mezőgazdasági gépet akar vásárolni, inkább keresi azt a modern, megfelelő szervizháttérrel rendelkező traktorok között.
Csettegő
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csetteg%C5%91
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/traktort-potolt-a-csettego-564375
A modern traktorok megjelenésének és elérhetőségének ellenére az elmúlt 40-50 év öröksége - melynek egyik szimbóluma ma is az úton pöfögő csettegő - kétségtelenül még hosszú évtizedekig meglátszik majd Soltvadkert városán.