Bugac külterületén, annak felsõmonostori határrészében, a községtõl 1,5 km-re, Alsómonostortól 2, 7 km-re, a 2011-és 2013 között zajló régészeti ásatások pontot tettek egy több mint egy évszázada felvetõdött kérdéskör végére. Ma már biztosak lehetünk benne, hogy itt, a Kiskunsági Homokhátság közepén állt az Árpád-korban, az eddig csak történeti forrásokból ismert Pétermonostora település. A környéken egyedülálló kolostor-együttes és az azt körbeölelõ nagy település Magyarországon kiemelkedõen gazdag régészeti leletanyaga egyértelmûen igazolja, hogy ez a hely volt a 12-13. században a Homokhátság központja.

A források elõször 1219-ben említenek egy bizonyos István apátot a Csongrád megyei Péteribõl, majd 1258-ban a környéken jelentõs birtokokkal rendelkezõ Becse-Gergely nemzetség szabályozta a nemzetség kegyurasága alá tartozó Pétermonostora patronátusával kapcsolatban felmerült kérdéseket. A 14-15. században Pétermonostora és Pálmonostora birtokokat együtt említik, birtokosai többször változtak, így 1347-ben és 1349-ben Becsei Töttös tulajdonaként, 1359-ben Pál fia Miklós és Illés fia Márton birtokolja. 1411-ben a Gyõaljai család kezébe került, majd 1488-ban a Zeleméri család tagjai pereskedtek érte. Lázár deák 1520 körül készült térképén Félegyháza, Kecskemét és Halas között van Mon(o)stor sematikus rajza. A Török Hódoltság idõszakában a monostori terület 1559-tõl tûnik fel a török adóösszeírásokban. Ezek szerint Monostor már lakatlan puszta volt, haszonélvezõi fõleg búzával és szénával adóztak. Az 1600-as évek második felétõl a két pusztabirtok, Monostor és Bugac története végleg összekapcsolódott, hiszen ezidõtõl mindkettõ Kecskemét város bérelt birtokai közé tartozott.

Pétermonostora település fennállásának közel 500 évérõl, a 2010-ben az IPA pályázatok segítségével beindult nagyszabású, szisztematikus régészeti kutatások révén ma már igen sokat tudunk.

A régészek az Árpád-kor viszonyait tekintve jelentõs települést találtak Bugacon: egy hatalmas bazilika mellett udvarházakból, kõépületekbõl álló, két kilométer hosszúságú település-kisváros- virágzott. A leletek alapján megállapítható, hogy már a honfoglalás után nem sokkal jelentõs számú népesség élt itt, a szakemberek az 1050 körül ide temetkezõ magyar keresztény lakosság nyomaira bukkantak. A területen 1130 és 1150 között építették az elsõ kolostort és a három hajós bazilikát. A kisebb kolostoron 1200 körül egy nagy átépítést végeztek, mely megadta a kolostor-együttes impozáns méreteit. A bazilika elé építettek egy nagy nyugati elõcsarnokot, kapott két nagy tornyot és a déli oldalon egy mellékkápolnával egészítették ki, valamint megépítették a nyugati és az északi szárnyát is az épületkomplexumnak. A gazdagságot úgy a vörös márvány bõséges használatával, mint a különbözõ faragványokkal lehet felismerni.

A kolostor és környékének területén olyan minõségû és mennyiségû régészeti leletet találtak, amelyhez hasonló jelentõségû ebbõl az idõszakból nincs hazánkban. Az egyik ilyen leletcsoport a zománcok, ezen belül a tömegtárgyaktól az egyedi kegytárgyakig nagyon sok minden elõkerült. A gazdagon aranyozott, tûzzománccal díszített kegytárgyak díszítõelemei nagy valószínûséggel a franciaországi Limoges-ban készültek. A legfontosabb lelet a két bronzból készült félkör, amit zománccal és aranyozással díszítettek. Ilyen méretû zománcozott tárgy ebbõl a korszakból nincs több Magyarországon. Az egyik félkör alakú lemezen Jézus mennybemenetelét látni. A párján Szent Pétert, aki fogadja õt a mennyország kapujában. Látható a lábmosás jelenete is. A régészek egybehangzó véleménye szerint a tárgy nagy valószínûséggel egy Szent Péter ereklyetartó része volt. Csodálatos minõségû, nagyon drága holmi, a maga korában több falut érhetett. Egy ilyen hitelesített ereklye birtoklása egyértelmûen jelzi a monostor tekintélyét és az alapító nemzetség gazdagságát. Elõkerült az 1200-as évekbõl Rómából zarándokjelvény. Találtak örmény királyi pénzérmét is a XIII. század elejérõl- mindezek arra utalnak, hogy zarándokút része volt a kolostor. Bibliaveretek, misekönyvveretek, kódexek elõlapjai is vannak a leletek között, a bazilika közepén gödrökben szétégetve a tatárjárás után betelepültek pusztítottak el így minden, számukra haszontalan tárgyat.

A leletek bizonyítják, hogy Magyarország az Árpád korban is a nyugat-európai kultúrkör része volt, annak megfelelõ kolostori élet zajlott a feltehetõen bencés kolostorban. Mindez a kulturális és gazdasági teljesítmény láthatóvá válik a bugacmonostori leletek által: ami a nyugati – és részben a keleti – kultúrkörben használatos volt, ami a liturgiához kellett, ami akkor a gazdagságot jelentette, az itt mind fellelhetõ. Külön kiemelendõ, hogy nemcsak a kolostor környezete, hanem a település, és a közelében fekvõ kisebb falvak láncolata egyöntetûen a teljes alapnépesség gazdagságát mutatja. Mindez több száz aranyozott díszben, polgári használati tárgyban mutatkozik meg. A bugaci leletek alapján a régészek egyértelmûen alátámaszthatónak tartják, hogy a tatárjárást megelõzõ idõszak, a késõi Árpád-kor lehetett Magyarország egyik, ha nem a leggazdagabb korszaka.